Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

7 millió fejenként a zsűritagoknak

 

 

Caramel az egyik zsűritag hatalmas megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy a kezdetekben a jelentkezőknek hátat fordítva kell a produkciókat értékelniük. Unja ugyanis már a sok kocka hasat és cicababát. Mint mondta néha már saját magát sem tartja színpadképesnek annyi a tökéletes test a szakmában.

 

 

Tele van a t...öm a 16-17 éves szépfiúkkal, akik kiállnak a színpadra kockás hassal, gyönyörűen felöltözve, de ezenkívül semmi nincs mögöttük. Ennek ellenére követendő példaként szolgálnak a társaik számára. Aki pedig nem úgy néz ki, érezze rosszul magát. Még számomra is azt sugallják, ha nem vagy képes így megjelenni a színpadon, esélyed sincs a fennmaradásra.

 


Caramelnek elege van a szép emberekből


Somló szerint sem elveszett ötlet, hogy nem kell a zeneszámok előadóit gusztálni, mert így nem azon fognak rágódni, hogy kinek lenne nagyobb szüksége a főnyereményre, hogy befizesse a villanyszámlát. A közönségszavazatoktól azonban fél, mert tapasztalata szerint az ezerfejű szörnyeteg nagyon is befolyásolható.

Nem lehet megbízni a nézőkben! Talán nekik is be kellene fogni a szemüket! Sokakat ugyanis befolyásolhat a versenyző háttere, de ezért vagyunk mi, akik még a verseny elején kiszűrjük a tehetségeket, és remélhetőleg ezzel irányt adunk a közönségnek.
 

Fejenként 7 millió forint lehet a tiszteletdíja a zsűri tagjainak. Publikus adatok ugyan nincsenek, de a jól értesült fecsegő források most is mindent tudnak.

 

Az egyik zsűritag neve már a Megasztár kapcsán is felmerült korábban, és akkor hétmillióról tárgyaltak. Akkor végül mégsem ült be a zsűribe, most viszont ott van az újak között. Rosszabbul biztosan nem járt, én úgy tudom, ugyanezért az összegért vállalta most a zsűrizést.

 
 

Mielőtt igent mondtam a felkérésre, felmerült bennem, hogy ítélkezhetek-e más képzett énekesek felett. Persze elvállaltuk ebben a műsorban a Mester szerepét, és szakmailag természetesen meg tudom ítélni, hogy jó technikával énekel-e. Mégis óriási rajtunk a felelősség, hiszen amikor véleményt mondunk, abban óhatatlanul benne lesz az aznapi hangulatunk, ­vagy­is az emberi tényező.  (Malek Andrea)

 

Azért vagyunk itt, mert ez egy zenei műsor, mi pedig muzsikusok vagyunk. Biztos, hogy senkit sem fogunk megbántani vagy kinevetni, nekünk az a dolgunk, hogy véleménnyel és ha kell, tanácsokkal segítsük a versenyzőket. Szerintem mi nem észt osztunk, hanem ötleteket adunk az élő zenei kísérettel fellépő versenyzőknek, akik vagy megfogadják a tanácsot, vagy nem. A lényeg, hogy mi segíteni vagyunk itt, nem pedig mások hibáin nevetni. (Mező Misi)

 

The Voice előválogatás 

.

A Bors készített is egy összeállítást, hogy a többi hasonló műsorban mennyire volt jövedelmező a döntnöki szerepet elvállalni:

 

 

Megasztár 6.
Átlagosan négymilliót kaptak sajtóhírek szerint a zsűritagok a teljes szériára. A Mester Tamás, Falusi Mariann, Bereczki Zoltán és Bochkor Gábor négyesből az utóbbi azonban állítólag a felével többet kapta a társainál, hiszen az akkor még futó hajnali Bumeráng rádióműsor mellett vállalta be az éjszakázást is.

 

Megasztár 4–5.
Átlagosan 8 millió körül lehetett a Mega 5 zsűritagjainak fizetése a tehetségkutató idején. Igaz, ebben a zsűriben két olyan név is szerepelt, aki miatt a csatornának feltehetően mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hisz Friderikusz Sándor és Eszenyi Enikő is „más kategória”. Mellettük Mester Tamás és Presser Gábor zsűrizett.

X-Faktor 1–2.
Az RTL Klub 2010-ben indította el az X-Faktort, és nem sokáig maradt titok, a műsorban a mentorok fejenként tízmilliót ­tehettek zsebre szériánként. A második évad előtt szárnyra kelt a hír, hogy az összeget megkurtította a csatorna, de a programigazgató cáfolt, Keresztes Ildikó, Malek Miklós, Nagy Feró és Geszti Péter örömére. 

 

 

 

0 Tovább

The Voice


Részlet a promó anyagból (sales.tv2.hu):




Közel 40 ország után végre Magyarországra is megérkezett a világ legújabb énekes tehetségkutató műsora, a Voice! Hamarosan a TV2 képernyőjén a show, amely 2010-es, elképesztően sikeres, holland premierje után sosem látott népszerűséget szerzett, és átírta az énekes tehetségkutatók történelmét. A Voice jelenleg a legnépszerűbb televíziós formátumok közt szerepel, számos országban nézettségi rekordokat döntött és piacvezető pozíciót szerzett.

- Csak a hang számít!
- Itt a jók közül is a legjobbak versenyeznek!
- A show, amelyre mindenki várt, amely meghódította a világot és átírta a zenei tehetségkutatók történelmét!

A Voice 2010-ben indult Hollandiában, jelenleg ez a legújabb énekes tehetségkutató a világon. A holland premier után sosem látott népszerűséget szerzett, és átírta az énekes tehetségkutatók történelmét. Csaknem 40 ország televíziós csatornája vásárolta meg a formátumot, a műsor 2011 legnépszerűbb televíziós formátumává vált.

Mitől egyedi, különleges a Voice?

Énekverseny a legjobbak számára – A Voice a legjobbak versenye, a jók közül is csak a legjobbak kerülhetnek be a műsorba. Zenei előélettel már rendelkező, profi vagy éppen teljesen kezdő, ám kimagasló hangi adottságokkal rendelkező énekesek lépnek kamera elé. A kiválasztásnál nem a megjelenés számít, csak a hang!

• A 4 Mester – Az ítészek szerepét betöltő Mesterek nemcsak véleményt alkotnak, ennél is fontosabb, hogy a kiválasztás során saját csapatot állítanak fel az énekesekből, akiket mindvégig ők készítenek fel a megmérettetésekre.
A párbaj adások alkalmával maguk döntenek a csapatukhoz tartozó versenyző továbbjutásáról, az élő showban pedig a nézők mellett rajtuk múlik, ki folytathatja a versenyt.
Csak olyan sikeres, hiteles előadóművész kerülhet a Mesterek közé, aki saját területének megkérdőjelezhetetlen színvonalú képviselője, és szakértelemmel képes ellátni a feladatait.

• Meghallgatás – A műsor első, éles megmérettetésén a Mesterek nem láthatják az énekeseket, háttal ülnek a színpadnak: a „Meghallgatás” alkalmával csak az elhangzott versenydal alapján döntenek a továbbjutásról. Ha az egyik Mesternek tetszik az énekes hangja, megnyom a széken egy gombot, a széke pedig megfordul. Ekkor látja meg az énekest.

• Minőség – A műsor minden részletét tekintve a minőségről szól. A versenyzők és a Mesterek összetétele mellett a műsor kiállítása is ezt tükrözi: grandiózus látványvilág, díszletek, kifogástalan hangminőség, élő háttérzenekar.

A műsor menete

• Meghallgatás – A műsor kezdeti szakaszában a Mesterek háttal ülnek az énekesnek, csak a hang alapján döntenek a továbbjutásról. Ha a Mesternek tetszik az énekes hangja, megnyom a széken egy gombot és a szék megfordul. Az az énekes, akire legalább egy Mester szavaz, automatikusan továbbjut, és az adott Mester csapatát fogja erősíteni. Akire több Mester is voksol, maga választja ki, hogy melyik Mester csapatához kíván csatlakozni.

• Párbaj – A Mesterek párbajozó feleket párosítanak össze a saját csapatukból. Céljuk, hogy a legjobbak közül a legjobbak maradjanak versenyben.

• Élő show – Itt már a legjobbak küzdenek egymással. Minden Mesternek 3 énekese szerepel egy adásban, a 3 énekesből egyet a közönség, egyet pedig a Mester juttat tovább.

• Finálé – Minden Mesternek csak a legjobb versenyzője juthat a fináléba. A négy énekes közül a győztes elnyeri a „Magyarország hangja” címet és az életét megváltoztató lemezszerződést.

Nemzetközi sikerek

A The Voice of Holland sugárzása óta közel 40 ország vette meg a formátumot. Belgium, Finnország, Németország, Törökország, Egyesült Államok, Ukrajna, Egyesült Királyság, Ausztrália, Franciaország, Svédország, Izrael, Portugália, Mexikó, Románia, Lengyelország, Bulgária, Dánia, Írország, Vallónia (Belgium), Albánia, Litvánia, Csehország, Szlovákia, Thaiföld, Vietnám, Chile, Brazília, Argentína, Indonézia, Kolumbia, Francia-Kanada, Örményország, Grúzia, Spanyolország, Olaszország, Magyarország, Dél-Korea, Fülöp-szigetek.

The Voice of Holland (2010) – az első adás óta a legnépszerűbb műsor a csatornán, amely a Voice adások alatt a 18-49-es célcsoportban megháromszorozta közönségarányát. Az első évad a holland tévézés történetének legnézettebb tehetségkutatója. A második évad minden elvárást felülmúlt és az első évadnál is jobb eredményeket hozott (59,7% SHR a 20-49-es célcsoportban és 3.3 millió néző a teljes lakosságban)

The Voice of USA (2011) – 14,4 milliós nézettségével az NBC legnézettebb showja lett a 2010/11-es szezonban. Már készülőben van a második széria, olyan sztárokkal a Mesterek között, mint Christina Aguilera, Cee Lo Green, Adam Levine, Blake Shelton

The Voice of Germany – Németországban a 2011/12-es szezonban futott a The Voice, és a többi országhoz hasonlóan szintén kiemelkedően teljesített. A csatorna átlagos 11%-os piaci részesedése a műsor alatt 24,7%-ra emelkedett, vagyis a tehetségkutató megduplázta a csatorna átlagos közönségarányát, amely bizonyos epizódokkal a 30%-ot is meghaladta.

The Voice van Vlaanderen – Belgiumban szintén a 2011/12-es szezonban ment a zenei tehetségkutató. A The Voice végig kiegyensúlyozott teljesítményt ért el és folyamatosan magasan a csatornaátlag felett teljesített. Amíg a csatorna átlagos piaci részesedése 23%, addig a műsor átlagos közönségaránya majdnem elérte a 40%-ot (39,5). A Meghallgatás utolsó és a Párbaj első adásának közönségaránya pedig meghaladta a 45%-ot is.

0 Tovább

The Voice

blogavatar

Zene, zene, zene. The Voice a TV2 tehetségkutatója.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek